Gyarmathi Sámuel élete és munkássága

Gyarmathi Sámuel élete és munkássága

Halála és temetése

2022. június 23. - r.niki0824

Előző posztomhoz még hozzátartozik, hogy Gyarmathi Sámuel az Affinitas című főművének sikerét élete hátra lévő részében már nem tudja felülmúlni, igaz, hasonló bravúrra már lehetősége sincs. 

1820 után egyre ritkábbá válnak az életére vonatkozó adatok. 1824-ben elérkezettnek érzi az időt arra, hogy megírja saját végrendeletét. Végrendeletében minden vagyonát a zilahi református kollégiumra hagyta. 

kepernyofelvetel_17.png

Halála 1830. március 4-én következett be, 79 éves korában. Halálát szélütés okozta. Sírja a kolozsvári házsongrádi temetőben van. Sírjára a Bethlen-család, akikhez szoros viszony fűzte, emlékkövet csináltatott a tiszteletére. 

Gyarmathi sírja a házsongrádi temetőben

gyarmathi_sirja.jpg

 

Források:

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

 

Gyarmathi nyelvhasonlító tevékenysége II.

affinitas.jpg

Az Affinitas 1999-ben megjelent magyar nyelvű fordítása

Gyarmathi Affinitasa, ahogy már előző posztomban is említettem, 1799-ben készült el teljes egészében. A cím maga latinul annyit jelent, hogy 'hasonlóság'.  

Nyelvezetét tekintve, kor tudományos nyelvén, azaz latinul íródott. Fontos megjegyeznem, hogy az Affinitas valójában nem egy egységes mű, hanem sokkal inkább egy rokon témakörökben mozgó tanulmánygyűjtemény, amely két affinitasból (hasonlításból), egy observationésból (megfigyelésból) és két appendixből (függelékből) tevődik össze. Szerkezeti sokfélesége javarészt abból eredeztethető, hogy létrejöttének körülményei is meglehetősen változatosak voltak. Csak hogy egyet említsek:

1797 őszén Gyarmathi elküldi véleményezésre művének akkor még csak kéziratát/fogalmazványát Schlözernek, aki különböző tanácsokkal is ellátja Gyarmathit.

Schlözer tanácsai a következők:

  1. A munka címében előzetesen a Lapponica helyett legyen Fennica.
  2. Sokkal több nyelvi anyagunk van finnből, mint lappból. A finnel többet kell foglalkozni
  3. Az említett okból javasolja az észt nyelv tanulmányozását
  4. Kiemeli, hogy a magyarra nézve sokkal fontosabb a magyarral közeli keleti rokon nyelvek, a cseremisz, a votják, a csuvas (ez tévedés), és főleg a vogul vizsgálata. Az első három nyelvhez nyelvtanokat is mellékel, a vogulhoz pedig szójegyzéseket.
  5. Említi, hogy maga is régóta végez nyelvhasonlító munkát, és azt tapasztalja hogy az egyes nyelvi elemek a különféle rokon nyelvekben különféleképpen fordulnak elő. Pl. Ilyen a melléknév fokozása az észtben a lappban és a magyarban.

Gyarmathi tehát már ezeknek a fényében áll neki a mű kidolgozásának. Az Affinitasról mindezek után a következőt érdemes tudni:

Alapvetően téves megállapítás, hogy Gyarmathi a lappnak és a finnek a magyarral való egybevetését végzi el a műben. Ez annyiban igaz, hogy első tanulmányában, amely a mű legterjedelmesebb része, a nyelvtan és a szókincs tekintetében szinte kizárólag a lapp, a szövegegybevetésben pedig a finn nyelvet elemezgeti.

Műve második részében a magyar nyelvet veti egybe az észttel, a harmadik részben pedig nyelvtani egyeztetések, főleg szóegybevetések, megfigyelések találhatók finn eredetű nyelvekben, melyek a következők:  vogul, votják, csuvas, cseremisz, permják, zürjén, mordvin.

A hátralevő rész, az appendix meglehetősen kettős tartalmilag. Egyrészt II. Katalin orosz cárnőnek készített összehasonlító szótárát mutatja be, majd tekintélyes szóanyagot is közöl belőle a magyar szókészlet ősi finnugor, jövevény török, “tatár”  és szláv eredetű rétegei bizonyságaként, másrészt különböző szláv nyelvek (orosz, szerb, cseh és lengyel) közszavait, jobbára a gazdasági élet és a technika köréből vett szakszavait veti egybe a magyarral.

Az Affinitast a későbbi korok finnugor nyelvhasonlító tudósai éles bírálat alá vették, annak ellenére, hogy legalább ennyi dicséretet is megérdemelt volna.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy Gyarmathi érdemeiről is érdemes szót ejteni.

Mindenekelőtt első helyen említendő, hogy vizsgálatának középpontjába következetesen nem a szómegfeleléseket helyezte, hanem a nyelvtani elemek vizsgálatát. 

Munkájában számos nyelvtani elemünk rokonságát ismerte fel, többet elsőként e tudomány történetében: pl. olyan képzők azonosságát:, mint a -d számsorképző és  a -ni főnévi igenévképző. Olyan jelek egyezését is felismerte, mint  pl. az -m és a -d személyjeleké. 

A szóegyezéseknek nem tulajdonít perdöntő jelentőséget, ennek ellenére tucatszámra sorol fel régi (finnugor) és új (jövevény) szavakat saját megfigyelések és más kutatók munkái alapján. E területen is kiemelkedő munkát végez. 

Gyarmathi nyelvhasonlító munkája során elsőként alkalmazott feltett (történeti) rekonstruált alakokat, sőt paradigmákat. Például itt láthatjátok a létige észt-magyar egyeztető paradigmájának első sorait:

paradigma.png

 Összegezve tehát elmondható, hogy Gyarmathi legnagyobb érdeme az Affinitas kapcsán, hogy a szóhasonlítástól eljut a módszeres nyelvtani (alaktani) egybevetésig, sőt, még annál is tovább, a mondattani egybevetésig. Továbbá elvét megközelítőleg egy teljes nyelvcsoporton (finnugor nyelvcsalád) végig is vitte. 

 Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)

 

Gyarmathi nyelvhasonlító tevékenysége I.

Mielőtt Gyarmathi nyelvhasonlító munkásságát részletezném, érdemesnek tartom, hogy először is az adott kornak a nyelvrokonság és nyelvrokonítás, illetve a magyar nyelv kérdésköréhez fűződő általános nézetét felvázoljam.

Először is kezdeném azzal, hogy a nyelvhasonlítás mint olyan szinte sosem kapott olyan kitüntetett figyelmet, mint a 18. században. Igaz, a népek és elsősorban a nyelv eredetének kérdése már jóval korábban felvetődik, egészen pontosan a humanizmus és a reneszánsz idején fogalmazódik meg az a tézis, hogy a nyelv a nép eredetének legszilárdabb bizonyítéka. Ekkor még azonban összehasonlító nyelvtudományról mint különálló egzakt tudományról még nem beszélhetünk. 

Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) filozófus volt az, aki rávilágított arra, hogy a népek eredetének kérdéseire a nyelvek összehasonlítása, a nyelvek rokonságának bemutatása deríthet fényt. Leibniz hatására széleskörű szógyűjtések indultak meg már a 18. században különböző nyelvek köréből, kiváltképp Oroszországban. 

leibniz.jpg

Leibniz portréja

Meg kell említeni Schlözer, német történész nevét is, aki a svéd botanikus, Karl Linné hatására azzal az elmélettel áll elő, hogy ahogy a természet világát osztályozzák, úgy kellene osztályozni a nyelveket is. Ez az feltevés azonban ahhoz a téves elmélethez vezethet, hogy a nép eredete és a nyelv eredete azonos egymással, de ma már tudjuk, hogy ez nem így van. 

A korszak nyelvrokonság-elméleteiről elmondható, hogy kiforrott és tudományosan megalapozott összehasonlító módszer hiányában meglehetősen tudománytalan, mai szemmel a valóságtól teljesen elrugaszkodott elméletek tömkelegei születettek meg, amelyeket javarészt nem is hivatásos nyelvészek dolgoztak ki, hanem filozófusok, történészek. 

Az ilyen tudománytalan, többnyire random szómegfeleltetéseken alapuló nyelvrokonság-elméletek a magyar nyelvet mint olyat sem kerülték el. A teljesség igénye nélkül beszélhetünk magyar-héber, magyar-sumér, magyar-kínai, magyar-japán, magyar-görög nyelvrokonságról is, ami ezeket az elméleteket illeti. 

Ma már természetesen tudjuk, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek családjába tartozik, amelyet a hosszú évek/évtizedek alatt sok remek nyelvész (tehát nem filozófus, történész vagy természettudományos szakember) bizonyított már megalapozott tudományos bizonyítékokra támaszkodva. 

Az viszont már kevésbé közismert tény, hogy a finnugor nyelvrokonság  elméletét már nemzetközi körökben sokkal előbb elfogadták, mint hazánkban. Igen, már a 18. században is tudtak a magyar nyelv és a finnugor nyelvek rokonságáról. Schlözer, német történész például azt vallotta 1797-ben, hogy ő már 41 évvel korábban meg volt győződve a magyar és a finn nyelv nyelvrokonságáról. Dobrovsky, a szláv összehasonlító nyelvtudomány atyja 1792-es svéd-, finn- és oroszországi útja során közvetlen tapasztalatokat szerezve a finn ás a lapp nyelvről, az ott szerzett benyomásairól pedig beszámol  Rábay Györgynek, és neki írt levelében amellett, hogy finn-magyar egyezéseket is közöl. azt tanácsolja, hogy a magyarok közül valaki vegye fel a kapcsolatot a finn származású H. Portmannal. 

Verseghy Ferenc, költő, nyelvész, polihisztor vállalja magára a feladatot, de sajnos a kezdeti ígéretes kapcsolatnak hamar végeszakad Verseghy jakobinus összeesküvés miatti letartóztatásával. 

Ebből az aspektusból megvilágítva, Sajnovics János 1770-es Demonstratioja, melyben a magyar-lapp rokonságra való nézetét tárgyalja nem is tűnik teljesen új nézetnek, bár nemzetközi szinten, tudós körökben mindenki ismerte a Demonstratiot, sajnos hazai berkekben már kevésbé. 

sajnovics_emlekhelye.jpg

Sajnovics emlékhelye Tordason

demonstratio2.jpg

Gyarmathi természetesen ismerte Sajnovics művét, Nyelvmesterében idéz is belőle, sőt, 1796-os levelében, melyet a Stockholmi Tudós Társaságnak írt megjegyzi, hogy a magyar-lapp nyelvrokonság megismerését azért is fontosnak tartja, mert szükségesnek tartja, hogy a magyarok nyelvén kívül a lappok nyelve is 'kimívelésre' kerülhessen. 

Végül 1797-ben kezdi el főművének, az Affinitasnak a megírásába, amellyel 1799-ben lett készen. 

 

A továbbiakban ezen művét fogom bemutatni. 

 

Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

Pusztay János 2020. Még mindig ugor-török háború. Nap Kiadó, budapest.

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)

 

 

 

A magyar "grammaire raisonnée"

Gyarmathi nyelvkönyvvét nem iskolai kézikönyvnek, hanem tudományos munkának szánta. Önmagában már a terjedelme is ezt mutatja (2 kötet). A megírása előtt tudományos munkához illő előtanulmányokat végzett, illetve anyaggyűjtés céljából felhasználta az előtte megjelent magyar nyelvtanokat. Fő célja ezzel a munkájával az volt, hogy elhárítsa a nyelvtanulás nehézségeit. 

A magyar nyelvről való vélekedése a következő: nyelvünket keleti nyelvnek tekinti, Ortelius, Otrokócsi Fóris Ferenc és Kalmár György felfogásához csatlakozik. 

Gyarmathi már művének címében is jelzi az olvasója felé, hogy 'okoskodva tanító'. Ezzel be is kategorizálja  a művet, amely nem más, mint egy 'grammaire raisonnée', azaz magyarra lefordítva 'észszerű nyelvtan'. Természetesen nevéből adódóan elmondható, hogy francia mintára készült, és lényege, hogy érződik rajta a felvilágosodás szellemisége méghozzá abban a tekintetben, hogy tisztán és logikusan felépített gondolatmenteken, alapvetéseken nyugszik maga a mű, amely ennek köszönhetően könnyen követhető az olvasó számára. 

Gyarmathi az előtte írt nyelvtanokat erőteljesen bírálta, saját szavaival ekként vélekedik:

nem egész munkának, hanem tsak valami gyülevész jegyzések rendeletlen rakássának neveztethetnék.

Nem lehet elmenni amellett sem, hogy Gyarmathi nevezhető az első olyannak, aki először ír nálunk mondattant, legalábbis a teljesség igényével. 

 

A következőkben Gyarmathi nyelvhasonlító tevékenységének kezdeteiről fogok részletesebben beszámolni. 

 

Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)

Útban az első nyelvészeti munka felé

Gyarmathi Sámuel barátjával, Andrád Sámuellel Göttingébe utazik, ahol a kor híres tudósai közül megismerkedik többek között Johann David Michaelis oriantelistával és protestáns teológussal, egyetemi professzorral. Michaelis amellett, hogy a kritikai bibliamagyarázat úttörője volt, nyelvészkedett is, továbbá ő volt a Göttingei Tudós társaság direktora. 

220px-johann_david_michaelis.jpg

Michaelis portréja

Michaelis tekintélye nagyon nagy hatással volt Gyarmathira, de nem csak rá. Michaelis hatására kezdett el szlavisztikával foglalkozni a cseh születésű Josef Dobrovsky is, aki az összehasonlító szláv nyelvtudomány és a szláv filológia atyjaként lett ismert. 

Gyarmathi német útját követően 1783 márciusában ismét Bécsben van, és ezután amit ezt követően tudni lehet, hogy ezután kis ideig orvosként tevékenykedik, majd előbb Pécelen, később pedig Pozsonyban nevelőnek áll és Gróf Ráday Gedeon gyerekeit nevelgeti. Ezt követően kis ideig Pesten él, majd 1785 elején ismét Erdélyben telepedik le orvosként. 

1784-ben jelenik meg II. József nyelvrendelete, amely a német nyelvet teszi meg nemcsak a közigazgatás, de az oktatás nyelvének is. Pont abban az időben járunk, amikor a nyelvújító mozgalom éppen a szárnyait kezdené el bontogatni, így nem csoda, hogy a nyelvújításpárti magyar szellemiség elítéli a rendeletet. 

Válaszul soha nem látott hullám indul meg, amely azt eredményezi, hogy a korszakban csaknem 40 magyar nyelvtan vagy nyelvtanszerű mű jelenik meg, szótárféléből pedig vagy félszáz. 

1789-ben a francia forradalom évében, a Bécsben megjelenő Hadi és Más Nevezetes Történetek című magyar nyelvű hírlap írói és tulajdonosai, Görög Demeter és Kerekes Sámuel pályázatot hirdetnek magyar nyelvtan írására. A nyertes pályázónak kiadják a művét és pénzbeli jutalmat is adnak, szám szerint 20 aranyat, amit később 30 arannyal növelnek. A pályázat híre eljut Erdélybe is, ahol akkoriban Gyarmathi tartózkodott. 

okoskodva.jpg

Gyarmathi Nyelvmestere

Erre a pályázatra kezdi el írni szóban forgó művét 1788-ban, miután rövid házasságát követően Dévára költözött. Tulajdonképpen ekkor kezdi meg nyelvészeti munkásságát. Orvosi elfoglaltságából fennmaradt idejét fordította nyelvtanírásra, A mű már 1791-ben készen volt, ezt fel is küldik Bécsbe, de a jutalomdíjat végül nem kapta meg. Végül munkája 1794-ben jelenik meg 500 példányban. 

A mű legnagyobb erősségének talán az tekinthető, hogy Gyarmathi mennyire világosan látja a nyelv rendszerszerűségét, mi több, tudatos következetességgel tárja az olvasó elé e rendszerszerűségben a magyar nyelv törvényeit. 

 

Következő posztomban Gyarmathi ezen művét mutatom be nektek.

 

Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)

Ifjúkora és külföldi tanulmányai

Gyarmathi minden bizonnyal javarészt tanárainak és a három, korábban említett hely, Kolozsvár, Zilah és Nagyenyed református kollégiumainak és azok korszerű szellemiségének köszönheti széleskörű alapismereteit. Tanárai közül leginkább ketten voltak rá nagy hatással: Nagyenyeden Altaji Abód Mihály, aki a keleti nyelvek, a latin és a történelem nemzetközi hírű professzora volt.

Másik nagy hatású oktatója Pataki Sámuel, tanár és orvos, akivel a kolozsvári kollégiumban eltöltött évei alatt ismerkedett össze. Utóbbi ismerettsége olyan meghatározó volt számára, hogy végül Pataki hatására lett orvos. Ismerettségük, sokkal inkább barátságuk majdnem egész életük végéig kitart, sőt, van még egy nagyon lényeges pontja kettejük kapcsolatának, amely Gyarmathi életére sorsfordító hatással bírt. Pataki ugyanis megengedte Gyarmathinak, hogy szabadon használhassa könyvtárát, erről pedig Gyarmathi a következőképpen számol be: 

Ritka könyvtárban lehet feltalálni egy tsomóban annyi régi és új grammatikát, a’mennyire én, nevezetesen a’ T. tudós professzor doctor Pataki Sámuel Úr segedelme által szert tettem.

Vagyis tulajdonképpen ekkortájt ismerkedik meg behatóbban a grammatikával és magával a nyelvészettel, való igaz viszont, hogy 1792-es megvallása szerint már az 1770-es évek elejétől él benne a gondolat "Grammaticalis búvárrá" legyen. 

Ifjúkorát két nagy eszmekör határozza meg: a hazafiság és a felvilágosodás. Gyarmathi számára "jó hazafiúvá válni" volt a tanulás legfőbb célja. Valószínűsíthetően nagyenyedi tartózkodása alatt válik a felvilágosodás eszméjének a rabjává. 

Összességében elmondható, hogy az alma matereitől sosem szakad el teljesen, vagyis nincsen olyan jövőbeli tette sem, amelynek ne lenne valamilyen módon köze diákkorához. 

1776-tól ösztöndíjjal Bécsben tanul, ahol végül 1782-ben szerez orvosi végzettséget. Gyarmathi ekkor 31 éves. Az ifjúkorból kilépve barátjával, Andrád Sámuellel német földre indul, amelynek következménye, hogy Gyarmathinak lehetősége nyílik arra, hogy nyelvészeti ismeretei elmélyítse. 1794-ben pedig megírja az Okoskodva tanító magyar nyelvmester című művét, amely a maga műfajában úttörőnek számított. 

 

Következő posztomban ennek a műnek a megírásához vezető útról írok majd részletesebben. 

 

Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)

Születésének körülményei és a kezdetek

Gyarmathi Sámuel 1751. július 15-én született Kolozsváron, a mai Erdély területén. Apja Gyarmathi János, anyja Osváth Éva volt. Születésének körülményeiről gyakorlatilag semmilyen kézzel fogható adat nem áll rendelkezésünkre, amit tudunk, azt is magától Gyarmathi Sámueltől tudjuk. 1806-ban ugyanis a múlt századi történetíró, Horváth István kérésére tollba mondja önéletrajzát, amelyben saját magát polgári származásúnak vallotta, annak ellenére, hogy családja nemesi származású lehetett.

Vallását tekintve református felekezetű volt, végzettségét tekintve pedig orvos. A fiatalságáról és tanulásáról tanúskodó iratok egy része az Erdélyben történő viszontagságos történelmi események hatására megsemmisültek, az iratok másik része pedig-amely Gyarmathi csak hírből ismert naplóját jelentené-az évek folyamán széjjelszóródott. 

gyarmathi_samuel.jpg

Amit biztosan lehet tudni gyerekkori éveiről, hogy 1757-ben, hatéves korában kezdi meg a tanulást és tanulóévei alatt többször változtatott iskolát.  12 éves koráig Kolozsváron tanul, majd Nagyenyedre megy, ahol filozófiát és mathézist (matematikát) tanult. Később visszatér Kolozsvárra, ahol retorikát tanul, ezután pedig diákévei harmadik meghatározó helyszínén, Zilahon tartózkodik, ahol három éven keresztül a helyi református kollégium diákja. 

18 éves korában ismét Nagyenyedre kerül, ahol hét éven keresztül a kollégium diákja, később pedig tanítója is. Diákként mindvégig szorgalmasan teljesít, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy már diákként tanítással is megbízzák. 

1776-ban, 25 éves korában kítűnő vizsgát tett az akkori református püspök előtt, és sikeres tanulmányainak köszönhetően lehetősége volt arra, hogy külföldön folytathassa tanulmányait. Ez azért is lényeges számára, mert állítása szerint már régóta vágyai közt szerepel, hogy

Idegenekkel való társalkodások által a maga nemzete hibáit levetkezze.

Nem kérdés, hogy tettrekész ambíciók fűtik, de mégsem tudja, melyik pályát válassza. 

Következő posztomban erre a kérdésre is kitérek. 

 

Források:

Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

 

süti beállítások módosítása