Az Affinitas 1999-ben megjelent magyar nyelvű fordítása
Gyarmathi Affinitasa, ahogy már előző posztomban is említettem, 1799-ben készült el teljes egészében. A cím maga latinul annyit jelent, hogy 'hasonlóság'.
Nyelvezetét tekintve, kor tudományos nyelvén, azaz latinul íródott. Fontos megjegyeznem, hogy az Affinitas valójában nem egy egységes mű, hanem sokkal inkább egy rokon témakörökben mozgó tanulmánygyűjtemény, amely két affinitasból (hasonlításból), egy observationésból (megfigyelésból) és két appendixből (függelékből) tevődik össze. Szerkezeti sokfélesége javarészt abból eredeztethető, hogy létrejöttének körülményei is meglehetősen változatosak voltak. Csak hogy egyet említsek:
1797 őszén Gyarmathi elküldi véleményezésre művének akkor még csak kéziratát/fogalmazványát Schlözernek, aki különböző tanácsokkal is ellátja Gyarmathit.
Schlözer tanácsai a következők:
- A munka címében előzetesen a Lapponica helyett legyen Fennica.
- Sokkal több nyelvi anyagunk van finnből, mint lappból. A finnel többet kell foglalkozni
- Az említett okból javasolja az észt nyelv tanulmányozását
- Kiemeli, hogy a magyarra nézve sokkal fontosabb a magyarral közeli keleti rokon nyelvek, a cseremisz, a votják, a csuvas (ez tévedés), és főleg a vogul vizsgálata. Az első három nyelvhez nyelvtanokat is mellékel, a vogulhoz pedig szójegyzéseket.
- Említi, hogy maga is régóta végez nyelvhasonlító munkát, és azt tapasztalja hogy az egyes nyelvi elemek a különféle rokon nyelvekben különféleképpen fordulnak elő. Pl. Ilyen a melléknév fokozása az észtben a lappban és a magyarban.
Gyarmathi tehát már ezeknek a fényében áll neki a mű kidolgozásának. Az Affinitasról mindezek után a következőt érdemes tudni:
Alapvetően téves megállapítás, hogy Gyarmathi a lappnak és a finnek a magyarral való egybevetését végzi el a műben. Ez annyiban igaz, hogy első tanulmányában, amely a mű legterjedelmesebb része, a nyelvtan és a szókincs tekintetében szinte kizárólag a lapp, a szövegegybevetésben pedig a finn nyelvet elemezgeti.
Műve második részében a magyar nyelvet veti egybe az észttel, a harmadik részben pedig nyelvtani egyeztetések, főleg szóegybevetések, megfigyelések találhatók finn eredetű nyelvekben, melyek a következők: vogul, votják, csuvas, cseremisz, permják, zürjén, mordvin.
A hátralevő rész, az appendix meglehetősen kettős tartalmilag. Egyrészt II. Katalin orosz cárnőnek készített összehasonlító szótárát mutatja be, majd tekintélyes szóanyagot is közöl belőle a magyar szókészlet ősi finnugor, jövevény török, “tatár” és szláv eredetű rétegei bizonyságaként, másrészt különböző szláv nyelvek (orosz, szerb, cseh és lengyel) közszavait, jobbára a gazdasági élet és a technika köréből vett szakszavait veti egybe a magyarral.
Az Affinitast a későbbi korok finnugor nyelvhasonlító tudósai éles bírálat alá vették, annak ellenére, hogy legalább ennyi dicséretet is megérdemelt volna.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy Gyarmathi érdemeiről is érdemes szót ejteni.
Mindenekelőtt első helyen említendő, hogy vizsgálatának középpontjába következetesen nem a szómegfeleléseket helyezte, hanem a nyelvtani elemek vizsgálatát.
Munkájában számos nyelvtani elemünk rokonságát ismerte fel, többet elsőként e tudomány történetében: pl. olyan képzők azonosságát:, mint a -d számsorképző és a -ni főnévi igenévképző. Olyan jelek egyezését is felismerte, mint pl. az -m és a -d személyjeleké.
A szóegyezéseknek nem tulajdonít perdöntő jelentőséget, ennek ellenére tucatszámra sorol fel régi (finnugor) és új (jövevény) szavakat saját megfigyelések és más kutatók munkái alapján. E területen is kiemelkedő munkát végez.
Gyarmathi nyelvhasonlító munkája során elsőként alkalmazott feltett (történeti) rekonstruált alakokat, sőt paradigmákat. Például itt láthatjátok a létige észt-magyar egyeztető paradigmájának első sorait:
Összegezve tehát elmondható, hogy Gyarmathi legnagyobb érdeme az Affinitas kapcsán, hogy a szóhasonlítástól eljut a módszeres nyelvtani (alaktani) egybevetésig, sőt, még annál is tovább, a mondattani egybevetésig. Továbbá elvét megközelítőleg egy teljes nyelvcsoporton (finnugor nyelvcsalád) végig is vitte.
Források:
Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár.
GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)
