Mielőtt Gyarmathi nyelvhasonlító munkásságát részletezném, érdemesnek tartom, hogy először is az adott kornak a nyelvrokonság és nyelvrokonítás, illetve a magyar nyelv kérdésköréhez fűződő általános nézetét felvázoljam.

Először is kezdeném azzal, hogy a nyelvhasonlítás mint olyan szinte sosem kapott olyan kitüntetett figyelmet, mint a 18. században. Igaz, a népek és elsősorban a nyelv eredetének kérdése már jóval korábban felvetődik, egészen pontosan a humanizmus és a reneszánsz idején fogalmazódik meg az a tézis, hogy a nyelv a nép eredetének legszilárdabb bizonyítéka. Ekkor még azonban összehasonlító nyelvtudományról mint különálló egzakt tudományról még nem beszélhetünk. 

Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) filozófus volt az, aki rávilágított arra, hogy a népek eredetének kérdéseire a nyelvek összehasonlítása, a nyelvek rokonságának bemutatása deríthet fényt. Leibniz hatására széleskörű szógyűjtések indultak meg már a 18. században különböző nyelvek köréből, kiváltképp Oroszországban. 

Leibniz portréja

Meg kell említeni Schlözer, német történész nevét is, aki a svéd botanikus, Karl Linné hatására azzal az elmélettel áll elő, hogy ahogy a természet világát osztályozzák, úgy kellene osztályozni a nyelveket is. Ez az feltevés azonban ahhoz a téves elmélethez vezethet, hogy a nép eredete és a nyelv eredete azonos egymással, de ma már tudjuk, hogy ez nem így van. 

A korszak nyelvrokonság-elméleteiről elmondható, hogy kiforrott és tudományosan megalapozott összehasonlító módszer hiányában meglehetősen tudománytalan, mai szemmel a valóságtól teljesen elrugaszkodott elméletek tömkelegei születettek meg, amelyeket javarészt nem is hivatásos nyelvészek dolgoztak ki, hanem filozófusok, történészek. 

Az ilyen tudománytalan, többnyire random szómegfeleltetéseken alapuló nyelvrokonság-elméletek a magyar nyelvet mint olyat sem kerülték el. A teljesség igénye nélkül beszélhetünk magyar-héber, magyar-sumér, magyar-kínai, magyar-japán, magyar-görög nyelvrokonságról is, ami ezeket az elméleteket illeti. 

Ma már természetesen tudjuk, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek családjába tartozik, amelyet a hosszú évek/évtizedek alatt sok remek nyelvész (tehát nem filozófus, történész vagy természettudományos szakember) bizonyított már megalapozott tudományos bizonyítékokra támaszkodva. 

Az viszont már kevésbé közismert tény, hogy a finnugor nyelvrokonság  elméletét már nemzetközi körökben sokkal előbb elfogadták, mint hazánkban. Igen, már a 18. században is tudtak a magyar nyelv és a finnugor nyelvek rokonságáról. Schlözer, német történész például azt vallotta 1797-ben, hogy ő már 41 évvel korábban meg volt győződve a magyar és a finn nyelv nyelvrokonságáról. Dobrovsky, a szláv összehasonlító nyelvtudomány atyja 1792-es svéd-, finn- és oroszországi útja során közvetlen tapasztalatokat szerezve a finn ás a lapp nyelvről, az ott szerzett benyomásairól pedig beszámol  Rábay Györgynek, és neki írt levelében amellett, hogy finn-magyar egyezéseket is közöl. azt tanácsolja, hogy a magyarok közül valaki vegye fel a kapcsolatot a finn származású H. Portmannal. 

Verseghy Ferenc, költő, nyelvész, polihisztor vállalja magára a feladatot, de sajnos a kezdeti ígéretes kapcsolatnak hamar végeszakad Verseghy jakobinus összeesküvés miatti letartóztatásával. 

Ebből az aspektusból megvilágítva, Sajnovics János 1770-es Demonstratioja, melyben a magyar-lapp rokonságra való nézetét tárgyalja nem is tűnik teljesen új nézetnek, bár nemzetközi szinten, tudós körökben mindenki ismerte a Demonstratiot, sajnos hazai berkekben már kevésbé. 

Sajnovics emlékhelye Tordason

Gyarmathi természetesen ismerte Sajnovics művét, Nyelvmesterében idéz is belőle, sőt, 1796-os levelében, melyet a Stockholmi Tudós Társaságnak írt megjegyzi, hogy a magyar-lapp nyelvrokonság megismerését azért is fontosnak tartja, mert szükségesnek tartja, hogy a magyarok nyelvén kívül a lappok nyelve is 'kimívelésre' kerülhessen. 

Végül 1797-ben kezdi el főművének, az Affinitasnak a megírásába, amellyel 1799-ben lett készen. 

A továbbiakban ezen művét fogom bemutatni. 

Források:

 Gulya János 1978. Gyarmathi Sámuel. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 

M. Nagy Ottó 1944. Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 

Pusztay János 2020. Még mindig ugor-török háború. Nap Kiadó, budapest.

GYARMATHI SÁMUEL | A múlt magyar tudósai | Kézikönyvtár (arcanum.com)